Barion Pixel
Gyomber-logo

Mit üzen ez a két különleges adventi növény?

Neked melyik növény jelzi a karácsony közeledtét? Mutatok két különleges növényt, amelyekről nem is gondolnád, hogy az adventhez kötődnek.

A közelmúltban egy varázslatos workshopon vettem részt a Panarom Aromaterápia Intézetben: Úton vagyunk advent és karácsony között – Bibliai növények szimbolikája az ünnep fényében.

Feller Adrienne, az intézet alapítója és Szabó Z. Márton okleveles kertészmérnök, teológus, tanár egy csodálatos workshopot álmodott meg, a megvalósítás pedig – a Panaromtól megszokott módon – minden várakozást felülmúlt.

Az előadás során az ünnephez kapcsolódó bibliai növényeket ismerhettük meg, azonban ne gondolja senki, hogy csupán egy botanikai bemutatón vettünk részt. A beszélgetés során számtalan aspektusa került elő az egyes növényeknek: a botanikán túl a növények története, történelmi vonatkozásaik, vallási szimbolikájuk, fitoterápiás és aromaterápiás hatásaik is szóba kerültek.

Nem maradhattak ki a klasszikusok: a fenyőfélék, a citrusfélék, a fahéj, a szegfűszeg, a tömjén és a mirha. Mindannyian csodás karácsonyi illatkeverékek alkotóelemei.

noveny_fenyo

Számomra a legnagyobb újdonságot a fekete hunyor és a borostyán jelentette. Sosem gondoltam rájuk, mint az adventi, karácsonyi ünnepkör növényeire. Mivel mindkét növény mérgező, így szóba sem jöhetnek a házipatikában vagy az aromaterápiában. És hogy akkor miért ragadták meg a figyelmemet? A szimbolikájuk, üzenetük volt számomra nagyon fontos.

Fekete hunyor (Helleborus niger)

Varázslatos virágainak látványa mindenkinek örömet okoz, hiszen december közepétől akár márciusig virágzik, amikor minden csupasz a természetben.

noveny_fekete_hunyor

Ismerheted karácsonyi rózsa vagy Krisztus rózsája néven is. A lombhullató fák alatt érzi jól magát. Amikor a fák elhullatják leveleiket, a fekete hunyor növekedésnek indul.

A természet alszik, minden visszahúzódik, csak a hunyor virágzik.

Karácsony titkát jeleníti meg a téli napforduló idején: a sötétségben megszületik a fehér virág, ami Krisztust jelképezi.

Utal arra is, hogy kilátástalan helyzetekben, betegségek idején, lelki nehézségek alkalmával is megtalálhatjuk a mindent megváltoztató erőt.

Egy szép legenda is kapcsolódik a Karácsonyi rózsához. Jézus születésekor egy fiatal lány ajándékot szeretett volna vinni a kisdednek. Nem volt pénze drága ajándékokra, ezért kétségbeesésében sírva fakadt. Egy angyal meghallotta a sírását, a segítségére sietett, így a lány lehullott könnycseppjeiből egy – egy szál fehér rózsa termett. A lány ezt a csokor fehér virágot vitte a kis Jézusnak, ami a könnyeiből termett, a szívéből jött.

Borostyán (Hedera helix)

A borostyán egy kúszó, agresszívan terjedő növény. Már az ókori görög kultúrában ismert volt bódító hatásáról.

noveny_borostyan

Smaragdzöld levelei télen kiragyognak a kopárságból, szürkeségből. A talaj szintjéről, a sötétségből a fény felé törekszik, lentről felfelé kúszik, minden útjába kerülő akadályt leküzd.

A borostyán az örök túlélést szimbolizálja, bárhova felkapaszkodik, ahol támasztékot talál. A hűség, a szeretet és a ragaszkodás növénye.

Irányt mutat nekünk, hogyan haladjunk saját utunkon, a sötétségből a fény felé, a mélységből a magasságba, az akadályokon túljutva.

A keresztény kultúrában a borostyán Krisztus öröklétét jelképezi.

Mit üzent nekem ez a két növény?

A téli időszak a természetben az elcsendesedés, a visszahúzódás, a megpihenés ideje. Kövessük mi is a természet példáját, pihenjünk, gyűjtsünk erőt, hogy megtisztulva, megújulva, feltöltődve kezdhessük az új időszakot.

Ne csak a lakásunkat takarítsuk ki, hanem a lelkünket is tisztítsuk meg az oda nem illő, negatív, felesleges gondolatoktól.

Figyeljünk önmagunkra és másokra. Legyünk türelmesek és megértők, kérjünk és adjunk bocsánatot.

Adjunk, hogy mi is visszakaphassunk. Egy mosolyt, egy jó szót, egy ölelést.

Ami nekünk csekélység, az másnak sokat jelenthet.

Hiszen ahogy a fekete hunyor és a borostyán üzeni: sötétség nélkül nincs fény, mélység nélkül nincs magasság, nehézség nélkül nincs siker.

borostyan_koszoru

Az elcsendesedésben, pihenésben, feltöltődésben segítségedre lehetnek a különböző illatok, gyógytea keverékek.

További híreket, információkat olvashatsz tőlünk közösségi felületeinken.

Ha tetszett a bejegyzés, mutasd meg ismerőseidnek is.

[wpdevart_like_box profile_id=”gyomberbolt” animation_efect=”none” show_border=”show” border_color=”#ffffff” stream=”hide” connections=”show” width=”300″ height=”550″ header=”big” show_cover_photo=”show” locale=”en_US”]