Barion Pixel
Gyomber-logo

Visszaküldési és visszatérítési szabályzat

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet alapján a Vevőt megillető elállási/felmondási jog: 

Vevő 14 napon belül jogosult indokolás nélkül elállni e szerződéstől. Hasonlóképpen, ha a szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés esetén a szerződés teljesítése megkezdődött, Vevő jogosult 14 napon belül indokolás nélkül felmondani a szerződést.  

Az elállási/felmondási határidő: 

• termék adásvételére irányuló szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Vevő vagy a Vevő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy a terméket átveszi;  

• több termék szolgáltatásakor attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Vevő vagy a Vevő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó termék átveszi; 

• több tételből vagy darabból álló termék szolgáltatásakor, amelyen Vevő vagy a Vevő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy az utolsó tételt vagy darabot átveszi; 

• termék meghatározott időszakon belüli rendszeres szolgáltatására vonatkozó szerződés esetében attól a naptól számított 14 nap elteltével jár le, amelyen Vevő vagy a Vevő által megjelölt, a fuvarozótól eltérő harmadik személy átveszi az első terméket. 

Ha Vevő elállási/felmondási jogával élni kíván, elállási/felmondási szándékát tartalmazó egyértelmű nyilatkozatát köteles eljuttatni (például postán, vagy elektronikus úton küldött levél útján) az alábbi címre: (név: Gyömbér Illatbolt Kereskedelmi Kft., postai cím: 9152 Börcs, Keréktói utca 7., elektronikus levelezési cím: info@gyomberbolt). 

Ebből a célból felhasználhatja a 9. pont szerinti elállási/felmondási nyilatkozat-mintát is. Vevő határidőben gyakorolja elállási/felmondási jogát, ha a fent megjelölt határidő lejárta előtt elküldi elállási/ felmondási nyilatkozatát. 

Vevő nem gyakorolhatja elállási jogát: 

• romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében; 

• olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza. 

A fogyasztó és a vállalkozás közötti szerződések részletes szabályairól szóló 45/2014. (II. 26.) kormányrendelet 29.§ (1) bekezdés e) pontja alapján Vevőt nem illeti meg elállási jog –egészségvédelmi vagy higiéniai okokból – az alábbi termékek vonatkozásában, amennyiben azokat felbontotta: 

– illóolajok, növényi olajok, aromavizek, kozmetikai termékek. 

– gyógyteák, gyógytea keverékek. 

Az elállás/felmondás joghatásai 

Ha Vevő eláll ettől a szerződéstől, haladéktalanul, de legkésőbb a Vevő elállási nyilatkozatának kézhezvételétől számított 14 napon belül Eladó visszatéríti a Vevő által teljesített valamennyi ellenszolgáltatást, ideértve a fuvarozási költséget is (kivéve azokat a többletköltségeket, amelyek amiatt merültek fel, hogy Vevő az Eladó által felkínált, legolcsóbb szokásos fuvarozási módtól eltérő fuvarozási módot választott.) A visszatérítés során az eredeti ügylet során alkalmazott fizetési móddal egyező fizetési módot alkalmaz Eladó, kivéve, ha Vevő más fizetési mód igénybevételéhez kifejezetten a hozzájárulását adja; e visszatérítési mód alkalmazásából kifolyólag Vevőt semmilyen többletköltség nem terheli. A visszatérítést mindaddig visszatarthatja Eladó, amíg vissza nem kapta a terméket, vagy Vevő nem igazolta, hogy azt visszaküldte: a kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. 

Vevő köteles Eladónak a terméket indokolatlan késedelem nélkül, de legkésőbb elállási nyilatkozatának közlésétől számított 14 napon belül visszaküldeni vagy átadni. A határidő betartottnak minősül, ha Vevő a 14 napos határidő letelte előtt elküldi a terméket. A termék visszaküldésének közvetlen költségét Vevő viseli.  

Eladó kizárólag sérülésmentes, hiánytalan, bontatlan csomagolású termék visszaszolgáltatása esetén köteles a vételárat a Vevő részére megtéríteni. A csomagolás sérüléséből adódó költségek a Vevőt terhelik abban az esetben, ha a Felek jegyzőkönyvet nem vettek fel a kézbesítéskor a csomagolás sérüléséről. 

Elállási nyilatkozat minta 

Elállási/Felmondási nyilatkozatminta 

(csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza) 

Címzett: Gyömbér Illatbolt Kereskedelmi Kft., postai cím: 9152 Börcs, Keréktói utca 7. 

Alulírott/ak kijelentem/kijelentjük, hogy gyakorlom/gyakoroljuk elállási/felmondási jogomat/ jogunkat az alábbi termék/ek adásvételére vagy az alábbi szolgáltatás nyújtására irányuló szerződés tekintetében: * 

Szerződéskötés időpontja /átvétel időpontja: ** 

A fogyasztó(k) neve: 

A fogyasztó(k) címe: 

A fogyasztó(k) aláírása: (kizárólag papíron tett nyilatkozat esetén) 

Kelt” 

* Itt szükséges a szerződés tárgyául szolgáló termék vagy szolgáltatás megjelölése 

** A megfelelő jelölendő 

  1. Jótállás, kellékszavatosság és termékszavatosság 

Kellékszavatosság 

  • Milyen esetben élhet Ön a kellékszavatossági jogával? 

Ön a Gyömbér Illatbolt Kereskedelmi Kft. hibás teljesítése esetén a vállalkozással szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint. 

  • Milyen jogok illetik meg Önt kellékszavatossági igénye alapján? 

Ön – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet: 

Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül az Ön által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a vállalkozás számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a vállalkozás költségére Ön is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat. Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban Ön viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a vállalkozás adott okot.  

  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön kellékszavatossági igényét? 

Ön köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor felhívom a figyelmét, hogy a szerződés teljesítésétől számított két éves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő legfeljebb egy év.  

  • Kivel szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét?  

Ön a vállalkozással szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét. 

  • Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének? 

A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha Ön igazolja, hogy a terméket, illetve a szolgáltatást a Gyömbér Illatbolt Kereskedelmi Kft. vállalkozás nyújtotta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már Ön köteles bizonyítani, hogy az Ön által felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt. 

Termékszavatosság 

  • Milyen esetben élhet Ön a termékszavatossági jogával? 

Ingó dolog (termék) hibája esetén Ön – választása szerint – az a) pontban meghatározott jogát vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet. 

  • Milyen jogok illetik meg Önt termékszavatossági igénye alapján? 

Termékszavatossági igényként Ön kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti. 

  • Milyen esetben minősül a termék hibásnak? 

A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal. 

  • Milyen határidőben érvényesítheti Ön termékszavatossági igényét? 

Termékszavatossági igényét Ön a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.  

  • Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét? 

Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén Önnek kell bizonyítania. 

  • A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól? 

A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy: 

– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy 

– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy 

– a termékhibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered. 

A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania. 

Felhívom figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval szemben érvényesítheti. 

Jótállás 

  • Milyen esetben élhet Ön a jótállási jogával? 

Amennyiben valamely termék esetében jogszabály alapján a Gyömbér Illatbolt Kereskedelmi Kft. jótállásra köteles. 

  • Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól? 

A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól csak abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett. 

Felhívom a figyelmét, hogy ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, illetve termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthet, egyébként viszont Önt a jótállásból fakadó jogok az a) és a b) pontban meghatározott jogosultságoktól függetlenül megilletik. 

  1. Felelősség